"A kíváncsi ránéz valamire, és azt kérdi „Miért?" Az alkotó megálmodik valamit, és azt kérdezi: „Miért ne?""

Fernando Dbamária

Történet

A Lilith Kft 2004 tavaszán alakult. Akkor még kifejezetten vendéglátással fogalakozó rendezvényszervező cégként. A cégalapítás két elgondolás eredményeként jött létre:

Történet1. Fel akartuk éleszteni a mai világban hiányzó, régmúltú, gondoskodó vendéglátást, melyet mi akkor vendégértésként definiáltunk és kreatív cateringként kívántuk valóra váltani.

2. Emellett egy akkor még újdonságnak számító szolgáltatással szerettünk volna megrendelőinket „meglepni". Azaz a másik célunk az volt, hogy az általunk lebonyolításra kerülő rendezvényeket egyedi ötlet, azaz kreatív koncepció alapján valósítjuk meg. Nem csak egy alkalmat akartunk adni, hanem a megrendelő mondanivalóját és sikerét garantálni.

Mára ez a gondolat tovább fejlődött. Az elmúlt évek alatt a rendezvényszervezés „tanácsadói" lettünk. Egy olyan cég vagyunk a mai magyar piacon, akikre a rendezvényszervezés területén bármiben lehet számítani. Ön felhív bennünket, mert egy 10 fős vacsorát kellene szerveznie fél nap alatt, vagy azért, mert 500 fős rendezvényhez szüksége van egy szabadtéri helyszínre, de lehet, hogy éppen a lánya születésnapjára szeretne meglepetést szervezni. Ekkor mi nem csak tanácsot adunk, meg is oldjuk „gondjait". Mi levesszük a válláról a „gondot"!

A rendezvényszervezés területén mi vagyunk az a jól összeszokott profi csapat, mely profi beszállítói hátterével minden helyzetre, minden kihívásra egy emberként fog ott állni Ön mögött.

Minden alkalommal speciálisan, az adott „problémára" reagálva ajánlunk megoldást!

Hírlevél

Íratkozzon fel hírlevelünkre, hogy minden aktualitásról elsőként értesülhessen! Hírlevél-archívum

Ajánlatkérés

Kérjen ajánlatot tőlünk, ha elnyerte tetszését eddigi munkánk és referenciáink. Biztosan nem fog csalódni! Hírlevél-archívum

Ingyen eBook

A rendezvenyszervezés rejtelmeiről Töltse le most!